Monakhosz

A pestis, spanyolnátha, Ebola és a COVID [2.]

2021. február 22. - Monakhosz

A nagy világjárványok mindig próbára tették az emberiséget. Ezek közül a legnagyobb az 1347 és 1353 közt tomboló pestis-járvány volt, mely 25 millió emberrel végzett kontinensünkön. Minden idők legnagyobb pandémiája alig 5 év alatt koporsóba juttatta a korabeli Európa 35 százalékát. Kórokozója a Yersinia pestis nevű baktérium leginkább a patkány bolhájáról került az emberekre rossz higiénés körülmények esetén (márpedig szinte CSAK ilyen körülmények jellemezték a korszak Európáját). Az 1346-os megjelenésekor a Krím félszigeten fekvő Kaffa városából került a fertőzés a kontinensre, amikor a várost támadó tatár hódítók pestises halottakat juttattak a település utcáira (hajítógépeikkel). Alighanem ez volt a biológiai hadviselés legelső formája bolygónkon. A pestis gyorsan terjedt: a nagy kereskedelmi útvonalak mentén Kaffából eljutott Dél-Európa kikötőibe, majd onnan a nagyvárosokba, többek közt Párizsba és Londonba. (Kelet-Közép Európát, főként Lengyelországot nagyrészt megkímélte.)

jarvanyok1.jpg

A kép forrása: mult-kor.hu

A pestis, vagy dögvész illetve fekete halál (mely utóbbi elnevezés a rossz bőrfelszíni oxigén-vérellátás miatt kialakuló elfeketedés miatt terjedt el) gyógyítása sok-sok évszázad múlva vált lehetségessé (a XIX. században, Alexandre Yersin professzor munkássága nyomán), ám már néhány évtizeddel 1346-os pusztítása után megtanulta Európa, a Pestis megelőzésének bizonyos módjait. Ide tartozik a halottak mielőbbi elföldelése, a tisztaság és a kialakuló fertőzésnél a távolságtartás. Ennek dacára a pestis rendszeresen visszatért a kontinensre és 1346-ot követően még 4 évszázadon keresztül okozott időről-időre óriási katasztrófákat. (Nálunk utoljára a Rákóczi-szabadságharc után pusztított tömegesen, 1711-ben, amikor 400 ezer emberrel végzett.)

A spanyolnátha ellentétben a pestissel nem bakteriális fertőzés, hanem vírusos infekció. Az első világháború utáni két esztendőben: 1918-ban és 1919-ben mintegy 21 millió ember halálát okozta. Bár az USA egyik államából, Kansasból indult ki, első nagyobb publicitását a semleges Spanyolországban kapta, így elnevezése is a hispánokra utal. A spanyolnátha vírusa az amerikai csapatokkal jutott el Kansasból Franciaországba (és így Európába). Az infuenza-szerű tüneteket rendszerint a tüdő megbetegedése követte, mely többnyire halálhoz vezetett.

jarvanyok_spanyolnatha.jpg

A kép forrása: ng24.hu

Spanyolnátha vitte el egyébként 1922 április elsején IV. Károly utolsó magyar királyt is, mégpedig alig 34 éves korában, száműzetése alatt, Madeira szigetén. A spanyolnátha híres áldozatai között van még Kaffka Margit, Edmond Rostand és Apollinaire.

Következett az Afrikában - egészen pontosan Kongóban, az Ebola folyó mentén - 1976-ban először megjelenő Ebola vírus, melynek mortalitása mindent felülmúlt. A fertőzésnek kitetteknek ugyanis 50% -a halt bele a kialakuló betegségbe (szörnyű kínok között, vérzéses lázban). Az Ebola könnyen lehetett volna minden idők legpusztítóbb kórokozója, de szerencsére ez a vírus nem terjed levegőben, csak szoros érintkezés útján, így máig "csak" 150 ezer halált okozott (zömében Afrika kontinensén). Utoljára 2013 decemberében bukkant fel Guineában illetve Nigériában és 2014 nyarán Kongóban. A 2013/14-es guineai járványban 25 500 ember fertőződött meg és 49 százalékuk sajnos bele is halt. [Tegyük hozzá: ha az Ebola gyorsabban tudna terjedni és levegőben is fertőzne, akkor ez a kórokozó lenne a modern-kor pestise és egyben az emberiség legnagyobb pusztítója is.]

ebola.jpg

Ebola Ugandában (a kép forrása: cidrap.umn.edu)

Végül eljutottunk a 2019-ben Kínában megjelenő, cseppfertőzéssel terjedő COVID19 -hez, melynek kórokozója, a SARS-CoV-2 koronavírus eddig közel 2,5 millió embert ölt meg a világ kontinensein. Bár mostanra több vakcina illetve gyógyszer is kifejlesztésre került megfékezésére, nem lassul terjedése, mégpedig az újabb és újabb mutáns-variánsok megjelenése miatt. (Legújabb verziója, a kaliforniai mutáció [CAL.20C] nem csak gyorsabban terjed, de súlyosabb lefolyású megbetegedést is okoz.)

Nem tudni mit hoz a jövő, de úgy tűnik: az emberiség olyan korszakához ért, melyben a járványok újra főszerepet kapnak és alapjaiban határozzák meg életünket.

[Monakhosz blog-bemutatkozás]

logo_monakhosz.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://monakhosz.blog.hu/api/trackback/id/tr116434918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Control. 2021.02.22. 16:25:36

Az Ebola a legagresszívabb kórokozó, amit a pestis óta izoláltak. Az izomfájdalom, gyengeség és fej-, illetve torokfájás után magas láz, hányás, hasmenés lép fel, a testen kiütések jelennek meg, károsodnak a máj- és a vesefunkciók. Az Ebola jellegzetessége a kiterjedt külső és belső vérzés (szemek bevérzése, véres széklet) valamint többszervi elégtelenség. A betegség ellen máig nincs vakcina, sem célzott terápia, csak tüneti kezelés.

Borzalmas betegség, agresszívabb a pestisnél, a spanyolnáthánál és a COVID -nál. Ha 10 ember megkapja, abból 6-7 belehal.

Örömhernyó 2021.02.22. 16:26:12

A féktelen, fapados repülőjegyekkel megtámogatott proliturizmus influencerek utazgatása, hogy mindenhol sablonos instagram képeket csinálhassanak csak hab a tortán, de a glibálkulákok által támogatott migráció fekete Afrika mélységeiből is embermilliárdokat fog rátolni Európára és a fehér ember által felépített élhető társadalmakra. Ez veszélyes. Meglesz ennek a böjtje, de akkor már késő lesz szánni-bánni a könnyelműségünket.

Arról nem is beszélve, hogy most már laboratóriumokban fejlesztik az új kórokozókat, biológiai fegyverként és azért, hogy következő sok ezermilliárd dollárt hozó védőoltást el lehessen majd adni. Most vérszemet kaptak a gyógyszergyárak: a Viagra, antidepresszánsok és más jó profitot termelő gyógyszerek után a védőoltás az új fejőstehén.

Argus_ 2021.02.22. 16:28:56

@Jericho_: Ha az Ebola olyan mutációval fog támadni, ami levegőben terjed, Európának vége. Egyébként most is van Ebola-vész a Guineai öböl országaiban. Ne nagyon utazgasson arra senki!

inkvisitor 2021.02.22. 22:19:42

@Argus_: Az ebola nem túl veszélyes, mert túl gyorsan öl. Rövid karantén képes legyőzni. Majd ha valami olyan jelentkezik, ami egy hónapig képes fertőzően lappangani tünetek nélkül, akkor kell igazán félni.

inkvisitor 2021.02.22. 22:19:57

@Örömhernyó: Van róla fogalmad mennyibe kerül egy új gyógyszer kifejlesztése amíg a piacra kerülhet?

Amúgy jó cuccot szívsz hogy ilyen tirádát nyomsz kapásból. Merre lehet kapni belőle?

Argus_ 2021.02.22. 22:23:07

@inkvisitor: Úgy kábé a legveszélyesebb eddig izolált kórokozó az egész földkerekségen (mármint az Ebola). Sőt az egész világmindenségben. Csak annyira veszélyes, hogy egyetlen másik kórokozó sem ér mortalitási arányának közelébe. De nem érdekes. :)

Monakhosz 2021.02.22. 22:25:11

@Argus_: Bizony. És tegyük hozzá nincs rá se gyógyszer, se vakcina. Ha elkapod, annyi neked.

Örömhernyó 2021.02.24. 07:44:53

@inkvisitor: Nem értem mire célozgatsz. Mindennek van költsége, aztán az árat ehhez szabják, hogy fedezze a kutatás-fejlesztés és gyártás költségeit, majd még profitot is termeljen.
A gyógyszeripar hatalmas üzlet, nem jótékonysági szervezet. Üzlet.
Lásd amerikai fentanyl botrány. Hosszú ideig egy súlyosan addiktív, könnyen túladagolható opioid fájdalomcsillapítóval tömték az embereket. A bírságokat röhögve kifizette a gyártó. Érdemes lenne utánanézned, hogy milyen belső e-mailek kerültek napvilágra. Egymás közt a gyógyszercégben az emberek megfejéséről beszéltek, hogy hogy toljanak minél több addiktív mérget a piacra a nagy profit reményében.
Ugyanez SSRI-okkal (benzo) és még sok más szerrel is eljátszották már.
Most jött egy vírus, ami valószínűleg egy wuhani laborból szabadult el. Hirtelen jó üzlet lett a vakcinafejlesztés. Szükséges dolog, de egyben hatalmas üzlet is.
Nem lennék meglepődve, ha a következő járvány kórokozóját már gyógyszercégek designolnák úgy, hogy csak az ő oltóanyaguk legyen ellene hatásos.

Nietzsche. 2021.02.25. 10:52:37

Érdekes poszt. A Horthy-korszak nyugat-ellenes retorikája egy Antant által teremtett rendszerből "érkezett". Hasonló volt ez, mint Hitler esetében: a 20-as és 30-as években a nyugati pénzügyi kölcsönök, nyugat-barát pénzügyi körök támogatták.
süti beállítások módosítása