Az ókori Hellasz városállamai közül a legerősebb katonaállam kétség kívül Spárta volt, hiszen közel 4 évszázadnyi veretlenséget tudott felmutatni: első nagy vezetője Lükurgosz korától (Kr.e. 750) egészen a leuktrai csatáig (Kr.e. 371). Ebben az ütközetben a feltörekvő Thébai egy időre átvette Spártától a legerősebb görög polisz címet, majd jött Nagy Sándor makedón uralma, végül a római kor, így Spárta örökre eltűnt a történelem színpadáról. De az említett 4 évszázad egyértelműen Spárta aranykora volt és verhetetlenségének időszaka.

A kép forrása: vocal.media/history

A spártai harcosok egész életüket a háborúkra való felkészüléssel töltötték: egész nap edzettek, gyakoroltak, meneteltek és küzdöttek, hogy tökéletes harcosokká váljanak. Dolgozniuk nem kellett, hiszen az ókori Spártában az alávetett helóták végeztek minden munkát. Ők dolgoztak a földeken, ők állították elő a használati eszközöket és ők szolgálták ki mindenben a teljes jogú spártaiak családjait is. Hogy kik voltak ők? A válasz a görög törzsek betelepedésének koráig nyúlik vissza, a Krisztus előtti 3. évezred kezdetéig. Ekkor ugyanis több görög törzs érkezett a mai Görögország területére, előbb az akhájok jöttek, majd a iónok, aiolok és dórok. A legutoljára említett dór népesség egészen délre vonult, a Peloponnészosz félszigetre, ahol egyszerűen leigázta a már ott megtelepedett népeket (prehellén etnikumokat és akhájokat). A leigázottak voltak a helóták, akiknek a sorsa innentől az lett, hogy kiszolgálják a spártai dór családokat.

Magát Spárta városát a Peloponnészosz félszigeten alapították meg a Krisztus előtti X. században, valamikor 950 - 1000 körül. Később további dór városok is kialakultak a közelében, így megszületett egy teljesen új és erős állam: Lakedaimón (Lakónia). A spártai harcosok ezért viseltek pajzsaikon egy nagy lambda betűt (hiszen államuk kezdőbetűje volt az „L”).

A térkép forrása: sellmallsm.pics

Spárta első nagy vezetője Lükurgosz volt, aki kialakította Kr.e. 750-730 körül a sok-sok évszázadon keresztül fennmaradó, sajátos spártai rendszert. Ennek lényege a teljes egyenlőségre való törekvés és a harcnak szentelt életmód volt. A dór származású elit spártaiak tökéletesen egyforma parcellákon éltek, csak katonáskodással foglalkoztak 7 éves koruktól egészen 30 éves korukig, majd leszereltek, családot alapítottak és részt vállaltak a város vezetésében.

Ami a városállam vezetését illeti: négy hatalmi pólus létezett Spártában: az első pólust a két uralkodó jelentette (egy szakrális király és egy hadsereget vezető király), a második pólus volt a népgyűlés, a harmadik az ephoroszok vagy felügyelők tanácsa és végül a negyedik gerúszia azaz a vének tanácsa.

A testületek egyúttal egymást is ellenőrizték: az ephoroszok öten voltak, évente kerültek megválasztásra, a népgyűlés által és szinte minden fontos államügybe beleszólásuk lehetett, indokolt esetben még a királyokat is leválthatták. A népgyűlés választotta meg a tisztségviselőket, a királyok vezették a hadsereget és a népet, a vének tanácsa pedig a legfontosabb kérdésekben adott, figyelmen kívül nem hagyható tanácsokat a többi "szereplőnek".

A képen egy spártai hoplita nehéz-gyalogos látható. (Forrás: historycollection.com) A spártai fiatalok tanítása meglehetősen egyoldalúan történt: főleg a testi edzésekre, harcra, a fegyverek használatára és a hadtudományokra épült ugyanis és csak másodsorban a spártai szokások, hagyományok, vallási ismeretek elsajátítását célozta. Az oktatás anyagát csak a legkisebb részben képezték az elméleti tudományok. A spártai fiatallal szemben három fő elvárás fogalmazódott meg: legyen bátor, erős, a harcban profi, másodrészt ismerje és kövesse a spártai hagyományokat, vallási szokásokat, végül harmadikként engedelmeskedjék a spártai alkotmánynak, a törvények szellemének és Spárta vezetőinek.

A spártai ifjak a Krüpteia vallási ünnep alkalmával kerültek "beavatásra". Ekkor bizonyíthatták, hogy elég bátrak és erősek, hiszen életben tudnak maradni egyetlen fegyverrel is a "vadonban" (elhagyott vidékeken) és képesek megölni egy felnőtt helótát. Ha a feladatot teljesítették teljes-értékű spártai katonává váltak.

A spártai férfiak élete tehát az állandó edzés, gyakorlatozás és háborúzás jegyében telt, ami részint az állam berendezkedéséből fakadt, hiszen a lakosság kétharmadát az elnyomott, jogfosztott helóták alkották, akiket "féken kellett tartani", részint a spártai állam állandó háborúiban gyökerezett, melyeket a városállam a környező településekkel - például Argosszal, Árkádiával, Messzénével - szemben vívott. Mivel a spártai férfiak katonáskodtak, az élelem-termelés, gazdálkodás, kézműveskedés (illetve korlátozott kereskedelem) a helótákra és a partokon, városokban élő perioikoszokra (körüllakókra) maradt, akiknek a megtermelt javak jelentős részét át kellett adniuk a spártaiaknak. 

A spártai harcmodor a hoplita nehéz-gyalogosokra épült, akik többnyire phalanxba rendeződve küzdöttek. Legfőbb fegyverzetüket a pajzs, a kétélű, egyenes kard és a lándzsa alkotta. A phalanxban többnyire 50 hoplita gyalogos állt szorosan egymás mellett, 7-8 sor mélységben, miközben minden katona a bal karján lévő pajzzsal védte magát és szomszédját. Támadásnál a sorok előrenyújtották lándzsáikat, így pajzsokból és lándzsákból álló "páncélos sündisznó alakzat" tartott az ellenség felé. Bár a spártaiak alkalmaztak lovas egységeket is, a főszerepet a csaták többségében a gyalogság játszotta. 

A kép forrása: LINK

Ami Spárta fénykorát illeti: Lükurgosz korában és az őt követő első évszázadokban Spárta főleg a Peloponnészosz félsziget feletti egyeduralomért háborúzott: ekkor győzte le első nagy riválisait: Messzénét és Argoszt. Később következett a perzsa háborúk kora, melyben új riválisával a kerekedő-állam Athénnel összefogva harcolt. A perzsákat azonban legnagyobbrészt Spártának köszönhetően győzték le végül mégpedig a mindent eldöntő végső nagy csatában a plataiai ütközetben (Kr.e.479-ben).

A spártaiak híresek voltak tömörségükről, mondanivalójuk lerövidítéséről, így miattuk használatos napjainkban is a mondás: "lakonikus tömörség". Egy ókori anekdota szerint az egyik háborújukban amikor az ellenség megüzente, hogy legyőzi őket, akkor felégeti városukat, csak annyit üzentek vissza: ha. (Vagyis HA legyőzik őket.)

A görög-perzsa háborúk korában zajlott a spártaiak hírnevét leginkább öregbítő, híres thermopülai csata (Kr.e. 480-ban). Itt Leonidasz spártai király alig 300 spártai harcossal és bizonyos számú kiegészítő csapattal önfeláldozó módon megvetette lábát a hegyszorosban, hogy a görögök főserege visszavonulhasson. Tette mindezt annak dacára is, hogy helybéli görög elárult a perzsáknak, miként tudják megkerülni a szorost, így ellenállásuk teljesen reménytelenné vált. A 300 spártai mégis helytállt, mert tudták: ha nem tartanak ki, akkor visszavonuló társaikat lemészárolja a hatalmas létszámfölényben lévő perzsa lovasság. A thermopülai csatához kapcsolódik egy Herodotosz által leírt rövid kis történet is.

„Bár a teljes spártai és theszpiai csapat rendkívüli vitézségről tett tanúbizonyságot, közülük legbátrabbnak mégis a spártai Diékenészt tartották. Állítólag a csata előestéjén az egyik helybeli, trakhiszi lakos azt mondta, a perzsa íjászok olyan sokan vannak, hogy ha mindannyian kilövik nyilaikat, azok tömege elhomályosítja a napot. Diékenész azonban, akit nem nagyon rendített meg ez a kilátás, nevetve mindössze annyit jegyzett meg: „Remek! Legalább árnyékban harcolhatunk.” /Herodotosz. Forrás: Steven Pressfield: A tűz kapui. Aquila Könyvkiadó, 1999./

A kép forrása: historycollection.com

A későbbiekben Spárta legfőbb ellenfele Athén lett. Krisztus előtt 431 és 404 között, 30 éven keresztül zajlott a háború a két városállam és szövetségi rendszereik között. (Déloszi Szövetség kontra Peloponnészoszi Szövetség). A hosszú küzdelem (Peloponnészoszi háború Kr.e. 431-404)  Spárta diadalával ért véget. A katonaállam ezzel hatalma csúcsára ért, az egész korabeli világ elismerte megkérdőjelezhetetlen katonai erejét, elsőbbségét és legyőzhetetlenségét. Innentől 33 éven keresztül Spárta egyeduralma és dominanciája határozta meg a hellén világ életét.

Spárta fénykora azonban a IV. században véget ért, Kr.e. 371-ben a leuktriai csatában a thébai-boiót sereg Epameinóndasz vezetésével legyőzte őket. A diadallal rövid időre Thébai lett a hellén világ vezető polisza, majd felemelkedett Makedónia és többek közt Spártát is legyőzve átvette a görögség feletti uralmat. Végül a római terjeszkedés a Krisztus előtti 2. század közepén teljesen háttérbe szorította a hajdan legyőzhetetlen görög katonaállamot. Spárta lassan eltűnt a történelem színpadáról. 

[Monakhosz blog-bemutatkozás]

Ha érdekesnek találtad cikkünket, ezeket is ajánljuk figyelmedbe: A reformációs és Luther, A sötét XIV. század, A normandiai partraszállás, A lengyel-magyar barátság története, Pestis, Spanyolnátha, Ebola és a COVID, Diktatúrák a két világháború között, Mitől demokrácia egy demokrácia?